Békés DúlaKör

Beszámoló a Babanet Anyák napi rendezvényről

Anyák napja alkalmából részt vettünk a Babanet május 5-i rendezvényén Budapesten, a Millenárison.

Nagyon lelkesen készültünk erre a vasárnapra, sátrat vettünk, molinót készíttettünk – köszönjük Színművek – szerveztünk, egyeztettünk, izgultunk, hogy készen lesz-e az egyenpólónk. A Születés Hete rendezvénysorozat előtt elsősorban a saját szerzvezésű programjainkat szerettük volna népszerűsíteni ezért rengeteg szórólapot vittünk magunkkal.Volt nálunk komplett dúlatáska, melyből leginkább az alternatív fájdalomcsillapítási eszközökre voltak a legtöbben kiváncsiak. Hoztunk többféle hordozóeszközt, háti és előlhordozást is többen próbáltak ki nálunk először. Persze volt, aki tiltakozott és inkább elszaladt.

Játékos kedvű vendégeinket, akik részt vettek activity játékunkban masszázzsal és házi készítésű finomságokkal jutalmaztuk.

Már délelőtt kiderült, hogy ahhoz nyilvánvalóan túl közvetlen és intim a várandósság, a szülés vagy a szoptatás témája, hogy csak úgy odajöjjenek hozzánk az anyukák, párok ezért elébe mentünk a dolgoknak és mi szólítottuk meg őket. A szórólapot átadva és a programpaletta ismertetése után aztán nagyon sokan rákaptak a beszélgetésre, szívesen hallgattuk meg őket.

Sokan érdeklődtek konkrétumok felől, már hallották valahol a dúla szót, de sejtelmük sem volt róla, hogy pontosan mit is jelent. Általános volt az az elképzelés, hogy a dúla kizárólag az otthoszüléshez köthető, pedig a Békés Dúlakör tagjaiként mi elsősorban kórházi szüléseket kísérünk. Igyekeztünk magunkról minél többet elmondani, rövid üzenetek formájában a hivatásunkra jellemző legfontosabb gondolatokat, szabályokat is kifüggesztettük azok számára, akik csak elsuhantak a sátrunk előtt.

Nagyon köszönjük a Babanet csapatának, hogy részt vehettünk a rendezvényükön, reméljük, hogy találkozunk velük a jövőben is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.