Lévai Dóra

Lévai Dóra

Szeretettel köszöntelek!

Lévai Dóra vagyok, egy 2015-ben császármetszéssel született kisfiú és egy 2017-ben, természetesen, vízben született kislány édesanyja.
A várandósságaim és a szüléseim olyan önismereti úton indítottak el, amely során tudatossággal, a saját anyaságom mellett más édesanyák, családok helyzetére is rávezették a figyelmemet és egyre gyakrabban éreztem, hogy szeretnék nekik a hétköznapi, támogató beszélgetéseken felül többet is adni.
Kislányom születését követően megérett az elhatározás bennem, hogy szeretnék dúlaként állni az édesanyák, párok, családok mellett.

Mit tettem azért eddig, hogy “elég jó” kísérőd lehessek?

🌸 Elvégeztem Békés Emőke (http://bekesemoke.hu) motivációs képzését, majd a dúlai alapképzést, illetve a kétéves dúlaműhelyt is.
🌸 2020. őszén Rózsa Ibolyánál (https://anyatejut.hu/) tanultam, hogy szoptatási segítőként is tudjam támogatni a hozzám forduló édesanyákat.
🌸 Az EMMA Egyesület (https://www.emmaegyesulet.hu) önkénteseként szívesen veszek részt olyan tevékenységekben, amelyekkel az egyesület feladataiban tudok segíteni.
🌸 A Perinatus Alapítvány (http://perinatus.hu/) önkéntes munkatársaként segítem az alapítvány munkáját és közben egy olyan – általam szakmailag és emberileg is nagyra értékelt – csapathoz tartozhatok, ahol megbecsülve érzem magam.
🌸 2022. februárban elvégeztem a Panarom “Várandósság, szülés, gyermekágy” képzését, amely az illóolajokkal való támogatás lehetőségeiről szólnak ebben az időszakban.
🌸 2022. márciusban elvégeztem a Panarom “Aromaterapeuta alapképzést”, amelyen keresztül bővültek ismereteim az illóolajok mindennapi használatát illetően.
🌸 2022. májusban elköteleződtem a Kheiron Transzperszonális Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központnál, Orosz Katalin és Fabulya Edit által vezetett “Hallgatni, meghallgatni” képzésen, ahol fél éven keresztül a segítő beszélgetés elméletét és módszertanát, gyakorlatát tanuljuk, fejlesztjük.
🌸 2022. júniusban elvégeztem Rózsa Ibolyánál (https://anyatejut.hu/) a szoptatási segítő középhaladó szintű képzését.
🌸 2022. júniusban elvégeztem a Napfogyatkozás Egyesület által szervezett “Támasznyújtás pre- és perinatális veszteség esetén” című képzését, hogy a veszteségben, a gyász idején is megtartó szakember lehessek a hozzám forduló családok számára.
🌸 Megtisztelő, hogy a MaMi Műhely csapatában is megjelenhetek dúlaként.

Szeretettel várlak, ha dúlai gondoskodásra vágysz.

Mit vállalok?

  • egyéni szülésfelkészítést
  • gyermekágyi tanácsadást
  • szoptatási tanácsadást
  • szülésélmény feldolgozást
  • egyéni támasznyújtást perinatális veszteség esetén

Milyen nyelven vállalok?

  • magyar

Hol vállalok?

  • Budapesten

KERESS ENGEM BIZALOMMAL

Ha segítségre van szükséged, keress bátran az alábbi elérhetőségeim egyikén