2014 tavaszán ismét indul dúla alapképzés a Békés Dúlakörben. A Emőke így ír a hamarosan induló dúlaképzésről:

“Tavaszodik. Újra éled a természet és reményeim szerint több nőben is a vágy arra, hogy valami olyat tegyen, ami a szívének, lelkének való. Szeretettel várok minden érdeklődőt a tavaszi dúlatréningre, aki úgy érzi, talán ennek a csodálatos segítői hivatásnak a megismerése az az út, amire lépni szeretne! Ha fontos és megnyugtató lenne számodra, hogy a tréning elvégzése után se maradj egyedül, hanem tagja lehess egy olyan dúlakörnek, mely dúláinak munkáját elismerik több kórházban, és ha szeretnéd, hogy a kör tagjaként gyakorlati helyszínen kísérhess szüléseket és így folyamatosan tanulhass, olvasd el a link alatti információkat, jelentkezz és gyere!

Több mint 300 nővel lehettem együtt a dúlatréningek folyamán. Meghitt, bensőséges élmény volt valamennyi csoporttal a közös munka, örömmel gondolok rájuk.

Az alapképzés két, egymásra épülő tréningből áll.

Az első az önismereti, motivációs tréning, tágabb lehetőséget nyújt az önmagunkban való elmélyedésre, a kb. egy hónappal későbbre meghirdetett 4 napos dúlatréning pedig a dúlai hivatással kapcsolatos praktikus információk feldolgozására.

Mit nyújt a tréning?

– Tréningünkön – a mögöttünk álló 8 évnyi, azaz közel 30 képzés tapasztalatai alapján – egy letisztult, de folyamatosan újuló, a mindenkori csoport igényeihez rugalmasan alkalmazkodó tematikát használunk.

Ablakokat nyitunk olyan témák, szakterületek felé, amelyek lehetővé teszik, hogy az alaptréninget végzett dúláink ismeretei tovább mélyülhessenek abba az irányba, amelyek felkeltették az érdeklődésüket (pl. a tréning után többen aromaterapeuta vagy szoptatási tanácsadói képzésre jelentkeznek vagy elindulnak a bábává válás útján.)

– A tényszerű, konkrét ismeretek nyújtása mellett jelentősen építünk a résztvevők tapasztalataira, tudására, teret adunk a kérdéseik, gondolataik megfogalmazására és ezek közösen megbeszélésére.

– Folyamatosan és érzékenyen figyelünk az egyes csoporttagokban zajló belső folyamatokra és a csoportdinamikára is, és segítjük az önismereti illetve feldolgozó munkát.

– Mind a trénerek, mind az előadók legjobb tudásukkal, ugyanakkor távolságtartás nélkül, a női kör tagjaiként vesznek részt a képzésben.

– A tréning kiváló lehetőséget nyújt olyan nők számára is, akik vagy a gyermekáldásra készülnek vagy már várandósok, és hiteles információk alapján szeretnének a szülésükre és az anyaságra felkészülni.

– Az alaptréning a visszajelzések alapján mindig sokkal többet ad egyszerű dúlaképzésnél, és ez annak is köszönhető, hogy általában nagyon hamar kialakul a bizalom, a nyitottság és az elfogadás a csoport tagjai között.

Az alaptréninget végzetteknek nem engedjük el a kezét.  Lehetőségük van a Békés Dúlakör esetmegbeszélő csoportjain részt venni, beiratkozhatnak a Dúlaműhelybe, és a tréning végén egyéb utakat is mutatunk az ismereteik bővítésére.

Motivációs tréning

  • A következő motivációs tréning előreláthatóan 2014. április 26-27-én lesz.
  • A tréning helyszíne: SokSzínTér, Budapest, XI. Fadrusz u. 14. VI./3.
  • A tréning részvételi díja: 55. 000 Ft

Ha szeretnél jelentkezni, itt és akár már most is megteheted. Ha esetleg kérdéseid vannak a tréninggel kapcsolatban írj a bekes.emoke@gmail.com címre vagy hívj a 70/ 9 485-481-es számon.

A tréninget minimum 10 fő jelentkezése esetén tartjuk meg.

Az önismereti, motivációs tréningen érintjük a születés, a nővé válás, szülés, anyaság és a társas kapcsolatok témáját, valamint  különböző  gyakorlatok során elmélyítjük a segítő kapcsolathoz nélkülözhetetlen képességeinket, készségeinket (pl. értő figyelem, empátia, elfogadás).

Ez a tréning az alapja az erre épülő  4 napos dúlatréningnek, ahol a szülés, születés területén dolgozó szakemberek adják át az ismereteiket, tapasztalataikat a leendő dúláknak.

Mindkét tréning bejárással zajlik, de a vidékről érkező résztvevőknek, valamint – a késő estig (általában 22 óráig) tartó tréningnapok miatt –  a budapestieknek is igény esetén ingyenes szálláslehetőséget biztosítunk a helyszínen.

A motivációs képzés trénerei:
Békés Emőke – dúla, pszichopedagógus, a Békés Dúlakör vezetője
Tamás Dorka – mentálhigiénés tanácsadó

A jelentkezéseket a befizetések sorrendjében fogadjuk, a résztvevőknek részletes tájékoztatót küldünk.

Bankszámla szám: Békés FelkéSzülés Tanácsadó Bt. 2040 Budaörs, Kálvária u. 10.
CIB: 10702332-67750733-51100005

Dúlatréning

  • A következő dúlatréning 2014. május 22-25-ig lesz.
  • A dúlaképzés helyszíne: SokSzínTér, Budapest, XI. Fadrusz u. 14. VI./3.
  • A dúlatréning részvételi díja: 70.000 Ft

Amennyiben valamilyen okból le kell mondanod a részvételedet, tájékoztatlak, hogy a tréning hetében történő lemondás esetén a részvételi díj 50%-át tudjuk visszafizetni, 48 órán belüli lemondás esetén azonban már ezt sem.

Képek és szöveg: gyermekaldas.hu