Pinterne Fazakas Andrea

Pintérné Fazakas Andrea

Erdélyben születtem, nevelkedtem és folytattam tanulmányaim egy részét. Műszaki irányból érkeztem hivatásomhoz, a dúlasághoz, a nők, anyák, családok támogatásához és kíséréséhez.

Kanyargós utamon bölcs tanítóim az öt gyermekünk is. Megajándékozottnak érzem magam, és hála van bennem, hogy ezen a csodálatos, és kihívásokkal teli úton járhatunk a férjemmel, immár harminc esztendeje.

Fontosnak tartom azt, ahogyan a nő és a férfi családdá tud érlelődni. Különleges és összetett folyamat az anyává és apává válás, amelynek tanúja az egész család, így a nagyszülők is.

Saját tapasztalatomból is tudom, hogy a női test és lélek meg tud nyílni, be tudja hívni és fogadni, ki tudja hordani azt az áldott állapotot, amelyet majd el is tud engedni, ha eljön annak az ideje. Részt venni egy új élet teremtésében egy olyan csoda, amelyre képesek vagyunk női létünkből fakadóan.

Az MFM –projekt felvilágosító programjának keretén belül, foglalkozásvezetőként tanítom a kiskamasz lányokat, ami nagyon fontos, hiánypótló alapot ad számukra, már a nővé válás kezdetén.

Életünk körforgásában születés és halál kézen fogva járnak. Akkor tudunk megszületni egy új élethelyzetnek, ha bizalommal elengedjük azt, ami már gátol a továbblépésben, és nyitottan befogadjuk azt, aminek eljött az ideje. Úgy gondolom, hogy tud ilyen folyamat lenni a szülővé válás is.

Örömmel kísérem a hozzám fordulókat mindig gyarapodó tudásommal, tapasztalatommal a várandósság előtti és alatti időszakban, a szüléskor és születéskor, majd a gyerekágyban és a későbbi hónapokban, akár években. A gyermeknevelésről, kis- illetve nagytestvér témáról, párkapcsolatban felmerülő kérdésekről, gyászfeldolgozásról egyaránt konzultálok coach szemlélettel.

Mit vállalok?

  • egyéni szülésfelkészítést
  • fogantatási nehézségekkel kapcsolatos tanácsadást
  • gyermekágyi tanácsadást
  • nevelési tanácsadást
  • szoptatási tanácsadást
  • szülésélmény feldolgozást
  • szüléskísérést

Milyen nyelven vállalok?

  • magyar
  • román

Hol vállalok?

Budapesten és vonzáskörzetében. De mindig vannak egyedi helyzetek, amelyekre nyitott vagyok.

KERESS ENGEM BIZALOMMAL

Ha segítségre van szükséged, keress bátran az alábbi elérhetőségeim egyikén