Virág Melinda

A független táncszínház világából érkezem. Hosszú éveken át a tánc, a mozdulatokon keresztüli önkifejezés, és ezzel együtt a kreatív alkotómunka, a színház határozta meg az életemet. Test, fizikalitás, szellem. Mindazt, amit ezeken a területeken kaptam és megtanultam, jól tudom továbbforgatni a veletek való felkészülési folyamatba.

A dúlai hivatás felé a saját szülésélményeimmel való elmélyült belső munka indított el. Az abban megtapasztalt élmények és felismerések perspektívaváltást hoztak az életemben, ma már egészen más figyelemmel és minőségben fordulok a szülés-születés misztériuma, és az anyává válás folyamata felé. Magam is megtapasztaltam első várandósként, hogy az önmagamba vetett hit, erő és bizalom meghatározó pillére a szülés folyamatának – ám kellő tájékozódás nélkül nemvárt kanyarok sora érhet bennünket. Elvégeztem Békés Emőke dúlaműhely képzés-sorozatát. A területen szerzett ismereteimet folyamatosan szélesítem szakmai workshopokon, és igyekszem az aktuális irányelveket, naprakész, hiteles információkat beépíteni.

Hiszek a test bölcsességében. A test, tudat, lelki folyamatok egységében gondolkodom: a tapasztalat testi alapon szerveződik és a testérzékelésen át a mozgásban gyógyító és alkotó erőinket hívhatjuk életre.

A dúlai kíséréseim során újra és újra tapasztalom, hogy a kismamák számára – mind a felkészülés, mind a szülés folyamatában – a testre irányuló figyelem nemcsak a vajúdásban, hanem az azt követő időszakban is alapvető fontosságú.

A testtudat fókuszú szemlélet és a személyes tapasztalatok együttesen hatnak az általam nyújtott masszázsra, testkezelésre és a testélmény alapú mozgásos foglalkozásra – mindhárom esetben a motivációm az, hogy a várandósságot, a fizikai és lelki változásokat a nők, anyák, harmonikusabban éljék meg, és belakják testi valójukat. Hiszem azt, hogy ezáltal erősödhet a testükbe vetett bizalom és a babára való hangolódás, a vele való kapcsolódás is.

Mit vállalok?

  • babamasszázs
  • babamasszázs-oktatás
  • egyéni szülésfelkészítés
  • kismama masszázs
  • szoptatási tanácsadás
  • szülésélmény feldolgozás
  • szülésfelkészítés
  • csoportos szüléskísérés

Milyen nyelven vállalok?

  • magyar

Hol vállalok?

  • Pest megye
  • Budapest
  • Tata
  • Tatabánya (Komárom-Esztergom megye)

KERESS ENGEM BIZALOMMAL

Ha segítségre van szükséged, keress bátran az alábbi elérhetőségeim egyikén