Békés Emőke alábbi cikke az Elixír magazin 2013. májusi számában jelent meg, nyomtatott formájában innen letölthető.

“Tizenkét éve kísérek dúlaként kórházban szüléseket. Emellett várandós nőket illetve párokat készítek fel a szülésre és a szülői szerepre egyéni konzultációk keretében.

Ezeknek a találkozóknak az egyik célja, hogy a leendő szülők megismerjék a lehetőségeiket, amik a szülészeti intézményekben igencsak tág határok között mozognak. Létezik ugyan szakmai protokoll, de a különböző szülészeti osztályok ettől némileg eltérő irányelvek mentén működhetnek, és ezen belül még az egyes orvosok is a szemléletüktől függően dönthetnek arról, hogy mit engedélyeznek és mit nem.

A szülők korrekt, tényeken alapuló tájékoztatása nagy mértékben segíti azt, hogy jól informált döntéseket tudjanak hozni majd arra vonatkozóan, hogy hol, milyen kísérőkkel és milyen támogatás mellett szeretnék a gyermeküket világra hozni.

A  dúlai támogatás másik fontos eleme a várandósság idején – és természetesen a szülés óráiban, majd később a gyermekágyas időszakban is –  az érzelmi támogatás. A leendő szülőkkel folytatott beszélgetések során sok olyan téma előkerül, amely befolyásolhatja aztán a vajúdás és a szülés menetét, hiszen a szülés nem csak fizikai, hanem nagyon erősen lelki folyamat is.  A párkapcsolat minősége, az anyának a saját anyjával való kapcsolata, az esetleges korábbi kórházi és egyéb élményei, félelmei, a fájdalomhoz való viszonyulása és még számtalan tényező közrejátszik abban, hogy hogyan megy majd a vajúdás során a méhszáj tágulása és a baba elengedése. Ha az anya beszél az érzelmeiről, és a dúla vagy indokolt esetben további szaksegítség (pl. pszichológus, kineziológus, családállító) segítségével feloldódnak a gátak és feldolgozódnak esetleges korábbi traumák, már sokat tett azért, hogy a szülés a maga természetességében történhessen meg.

Ehhez azonban még két elengedhetetlenül fontos tényező szükséges. Az egyik, hogy az anya biztonságban érezze magát, a másik pedig, hogy kiépüljön a bizalom közte és a segítői között.

A szülés az esetek döntő többségében élettani, tehát nem kóros folyamat, ugyanakkor mélyen intim esemény, melynek kísérése folyamán nagy jelentőséggel bír, hogy a szülőket támogató személyek a szakmai tudásuk mellett milyen emberek. Éppen ezért a párokat arra bíztatom, hogy alaposan gondolják végig, hogy kik azok, akiket segítőül hívnak életük egyik legjelentősebb eseményéhez. Az orvosukkal, szülésznőjükkel, dúlájukkal beszéljenek arról, hogy milyen támogatást várnak és mit szeretnének kérni. A nyílt és őszinte kommunikáció ugyanis a bizalom kialakulásának alapja.

Az anyai igények, a protokoll nyújtotta lehetőségek és az orvosok, szülésznők személyisége gyakran nagyon különbözik egymástól. Abban azonban  minden szereplő egyetért, hogy a szülés legyen biztonságos.

A XXI. századi szülészeti ellátás egyik fő célja a biztonságra törekvés. Ennek érdekében a medikalizált szülészet számtalan vizsgálattal és diagnosztikus eljárással igyekszik kontrollálhatóbbá tenni a várandós nő testi működéseit és a szülés folyamatát. Ennek kétségtelen előnyei mellett azonban van egy komoly veszélye is, hiszen azt az illúziót keltheti, hogy a műszerek jelenléte nyújtja a szülő nő számára a feltétlen biztonságot. Nemrégiben az egyik szülészeti osztály főorvosával beszélgettem, aki szó szerint így fogalmazott:  „Tudomásul kell venni, hogy a szülés veszélyes üzem.”

Természetesen vannak valóban veszélyes helyzetek és olyan állapotok, amelyek az élettani várandósság és szülés menetétől eltérnek. Ilyen esetekben nyilvánvalóan óriási jelentőséggel bír, hogyha ezt időben felismerik és megfelelően látják el az anyát vagy a babáját.

De vajon minden esetben szükséges-e veszélyes állapotként értékelni egy élettani folyamatot? És miben hisznek azok a természeti népek, akik számára nem áll rendelkezésre a medikalizált szülészet eszköztára? A Yoruba törzsbéli asszonyoknak ezek ugyanis nem adottak, így a természet és a női test bölcsességébe vetett hitük mellett mindössze talán csak ez a vers az, mellyel a vajúdó társukat támogatni tudják:

„A kecskének nincs bábája.

A birkának nincs bábája.

Mikor a kecske terhes lesz, biztonságban megszül.

Mikor a birka terhes lesz, biztonságban megszül.

Te, most hogy terhes vagy, biztonságban megszülsz.”

A különböző szemléletek kontrasztja, mely e két idézetben is tükröződik, valamint a szülések kísérése folyamán gyűjtött tapasztalataim ráébresztettek arra, hogy a biztonság  fogalma minden szülésnél jelenlévő személy számára mást és mást jelenthet.

 

Mitől érzik biztonságban magukat a szülők és a baba? 

A szüléshez az oxitocin nevű hormon szükséges, mely a méhizomzat összehúzódásait okozza. Ma már köztudott, hogy mennyi előnye van annak, ha a nők a saját testük által termelt – és lehetőleg nem gyógyszeres – oxitocin segítségével szülnek, hiszen ennek a természetes hormonnak nagy szerepe van az anya és a baba közt kialakuló kötődésben is. Az oxitocint szeretethormonként is számon tartják, mely nyugtató hatása révén segít a stressz oldásában és a félelem leküzdésében is fontos szerepet játszik. Nyilvánvaló tehát, hogy a szervezet akkor tudja a  szülés természetes lefolyásához szükséges mennyiségű oxitocint termelni, ha az anya szeretetben és biztonságban érzi magát. Ha azonban bármi miatt stressz éri (ilyen lehet pl. maga az ismeretlen kórházi környezet, a negatív verbális, nonverbális vagy tárgyi szuggesztiók, a tájékoztatás, vagy a társas támasz hiányából adódó, esetleg  a kiszolgáltatottság miatt kialakuló félelem), akkor testében az adrenalin nevű hormon szintje emelkedik meg. Az adrenalinszint növekedésével viszont a természetes oxitocin termelődése csökken, és le is állhat.

A szülő nő akkor érzi biztonságban magát,

– ha bízhat a körülötte lévő segítőkben,

– ha a segítői (a szülészorvos, a szülésznő, az apa, a dúla vagy más hozzátartozó) a neki legmegfelelőbb módon támogatják,

– ha a számára kényelmes és megnyugtató környezet veszi körül,

– ha a vajúdás és szülés óráiban szabadon mozoghat, a teste jelzéseinek megfelelően cselekedhet és a maga tempójában vajúdhat,

– ha a testi működései mellett a vajúdás során benne zajló lelki folyamatait is értően és empátiával kísérik és segítik,

– és amennyiben kérdései vannak, pontos információkat kap és érthetően tájékoztatják őt.

A legtöbb esetben párokat kísérek a szülőszobán, így jól láthatom, hogy milyen tényezők befolyásolják az apa biztonságérzetét, ami legalább ugyanannyira fontos, mint az anyáé. Ha ugyanis az apa szorong valami miatt, azt nagy valószínűséggel a párja érzékelni fogja és ez kihathat a vajúdás menetére is.

Az apa számára az jelenti a biztonságot,

– ha a szülőszobán kompetens kísérőnek érezheti magát,

– ha kérdései vannak, akkor informálják, így tudja, hogy mi miért történik,

– ha mindig van a közelében valaki, aki tájékoztatni, megnyugtatni tudja (erre nagyon alkalmas személy a dúla),

– ha van mozgásszabadsága, tehát hogyha szeretne kimenni, pihenni, akkor ezt megteheti anélkül, hogy a párja magára maradna,

– ha nem osztanak rá olyan feladatokat, amihez nem ért (pl. nem neki kell figyelni a magzati szívhang monitorának a képernyőjét)

– és ha biztonságban tudhatja a párját és a kisbabát is.

A biztonságérzet a megszülető kisbaba számára is nagyon fontos. A szülés akár természetes, akár műtéti úton történik, a születés utáni pillanatokban számos olyan inger éri az újszülöttet, amely jelentős stressz okozhat számára. A fények, az idegen kezek érintése, az első levegővételek, a zajok, a kinti és a benti világ közti hőmérsékletkülönbséghez való alkalmazkodás igen megterhelő az újszülött számára.

Ő tehát akkor érzi magát biztonságban,

– ha az édesanyja meztelen mellkasán bőrkontaktusban, felülről jól betakarva pihenhet meg,

– ha hallhatja az édesanyja szívverését és hangját,

– ha nem kezdik el a születése utáni első órákban lemérni, megfürdetni, vizsgálni,

– ha nem éri őt sok hang- és erős fényinger,

– és ha lehetősége van a szülést követő első órában az igényei szerint szopni.

Nyilvánvaló, hogy a szülésnél jelenlévő orvosnak, szülésznőnek, dúlának az a feladata, hogy a megszülető család biztonságérzetét a lehető legnagyobb mértékben növelje. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, hiszen különböző okok miatt, de gyakran ők sem érzik magukat biztonságban a szülésnél.

 

A szülés körüli segítők biztonsága

Világszerte ismert tendencia, hogy ugrásszerűen nő az indított szülések, a különböző szülészeti beavatkozások és a császármetszések aránya. Ennek az egyik oka az, hogy ma már elvárás minden szülő részéről, hogy tökéletesen egészséges kisbabája és lehetőleg komplikáció- és szövődménymentes szülése legyen. Ha ez valamilyen okból nem valósul meg, akkor ezért leggyakrabban a szülést levezető orvost teszik felelőssé. A műhibaperek száma rohamosan emelkedik Magyarországon, így ezzel egyenes arányban az orvosok félelmei is, melyet a különböző szakmai konferenciákon az egyik legnagyobb súlyú problémaként említenek ők maguk is. A műhibaperektől való félelem ösztönzi sokukat arra, hogy a biztonságérzetük növelése érdekében egyre nagyobb kontrollt gyakoroljanak a vajúdás felett és hűen kövessék a némely kérdésekben már általuk is elavultnak vélt szakmai protokoll ajánlásait, ezzel védve magukat az egyedi mérlegelés felelősségétől.

A szülésznők döntő többsége Magyarországon évtizedek óta kompetenciájához képest korlátozott feladatkörrel dolgozik, azaz a vajúdást szakmai szemmel figyelemmel kísérik, de rendszeresen referálniuk kell a szülő nő állapotáról az orvosnak, majd a kitolási szaknál teljes mértékben átadják a döntés felelősségét és a munkát a szülésznek, miközben a képzettségük lehetővé tenné, hogy ők maguk önállóan vezessenek le problémamentes szüléseket. Vannak olyan szülészetek, ahol erre lehetőséget biztosít(ana) az osztályvezető főorvos az ott dolgozó szülésznőknek, de furcsa módon jelenleg nem sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Míg a csekély számú, de már önálló kompetenciával dolgozó szülésznők számára pont az a megnyugtató, hogy önállóan dönthetnek és végezhetik a munkájukat, a többség számára ma még a felelősség átadása jelenti a nagyobb biztonságot.

A felelősségtől való félelem pedig valódi veszélyeket rejthet. Ha ugyanis a segítők a félelmeiktől vezérelve hoznak döntéseket és így szeretnék megvédeni a szülő nőt és a kisbabát, az nagyban befolyásolhatja a szülés kimenetelét, komoly szorongást okozva az anyában és az apában is.

A dúlák munkája sajnos sok szülészeten ma még mindig kevéssé ismert vagy a tévhitek miatt nem  teljesen elfogadott. Ugyanakkor azokban az intézményekben, ahol nyitottak arra, hogy az anya a dúlája segítségét is igénybe vehesse a szülés óráiban, már egyre több orvos és szülésznő megtapasztalta és érti, hogy milyen jelentősége van a megszakítás nélküli, személyre szabott társas támasznak, és hogy miben egészíti ki és segíti az ő munkájukat is a dúla jelenléte.

A dúlának sem mindegy hát, hogy milyen közegben kell dolgoznia,  tehát ő akkor érzi leginkább biztonságban magát,

– ha ismerik a kompetenciáit és elismerik a munkáját,

– ha azonos vagy nagyon hasonló szemléletű segítőkkel dolgozhat együtt,

– ha jól és hatékonyan tud kommunikálni az egészségügyi személyzettel, akik között szintén feszültségmentes a légkör

– és ha azt érzi, hogy valamennyi segítő a megszülető család testi és lelki egészségét tartja szem előtt.

Mivel a dúla nem végezhet vizsgálatokat, így nem terheli a szülés szakmai felelőssége, éppen ezért teljes figyelmével az anya fizika és érzelmi támogatására tud összpontosítani. (Érdekességképpen megemlítem, hogy a hazai egészségügy jelenlegi helyzetében olyan leterheltséggel dolgoznak a szülésznők és az orvosok, hogy a dúlai figyelemre és érzelmi támogatásra a saját bevallásuk szerint olykor nekik is szükségük van.)

Jól látható tehát, hogy gyakran olyan egymástól különböző mozgatórugók működnek a szülőszobán jelenlévő személyek között, amely során az egyikük biztonságérzetének a növekedése a másik elbizonytalanodásával jár.

 

Mit lehet hát tenni azért, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban érezhesse magát a szülőszobán?

A szülők a maguk és kisbabájuk érdekében szánjanak elegendő időt arra, hogy megismerjék a lehetőségeiket és gondosan válasszák ki azokat a személyeket, akikben megbíznak, és akiktől a nekik megfelelő támogatást remélik.

A szülészeti szakmai kollégium fontos feladata lenne, hogy olyan protokollt állítsanak össze, amely figyelembe veszi a legújabb nemzetközi kutatási eredményeket, tényeket és a bábai tapasztalatokat, és mindezekre kellene alapozni az orvos- és szülésznőképzést is.

Az orvos, a szülésznő, és a dúla közös felelőssége a szülőszobán pedig az, hogy feladatukat a legjobb tudásuk szerint, kölcsönös tiszteleten alapuló összhangban végezzék. A harmónia, a nyugalom és az elfogadás ugyanis olyan légkört tud teremteni, amely segíti az elengedést. Ez pedig kulcsfontosságú annak érdekében, hogy anya és babája egyaránt azt érezhesse, hogy szülni és megszületni biztonságos és csodálatos élmény.”

 

Az idézet forrása: Priya, J.V. (1992) Birth Traditions and Modern Pregnancy Care